|
Ez az egyetlen helytörténeti kiállítása kerületünknek, hiszen sem a
Polgármesteri Hivatalnak, sem a korábbi Kerületi Tanácsnak
nem volt ilyen
gyűjteménye. Pedig Rákosmező jelentős szerepet kapott a magyarság
történetében.
Az első rész Rákosmező történetét mutatja be, ahol az
országgyűlések voltak. Dokumentumok e térségről az Árpádházi
királyok idejéből,
majd Károly Róbert, Nagy Lajos, a Jagellók, a Hunyadiak és a hódoltság korából.
Amikor Mátyás Királyt a Duna
jegén 1446-ban királlyá választották, a különböző
rendek innen, Rákosmezőről indulnak az eseményre.
Kiállított térképünk
1838-ból való, történelmünket magyarázó utcanevekkel, mint: Telepes utca - a
török hódoltság után a
magyar lakosság meghalt, és németeket, osztrákokat,
svábokat telepítettek be; vagy Kerékgyártó utca - az itt működő kocsi
gyárról
kapta nevét. Ennek termékeit is bemutatjuk.
A második rész egy XIX. századi
rákosmezei családi háznak az enteriőrje, amihez hozzá tartozott a műhely, a
kamra, a
konyha kemencével, a munkaszoba és a szépszoba. Berendezési tárgyai a
fúrás és a faragás eszközei, valamint a gyalupad.
Különböző mesterségeket
ismertet a cipész felszerelés, a hentes- és mészáros eszközök. Egy népi
háztartás tárgyai
voltak a süteménykészítők, a tejfokoló és vajköpülő. Kiemeljük
a boros korsót, ami szőlőfürtnek, indának és levélnek az
ábrázolása, vagy a sütő
formát, amiben az újévi malac képét kalácsban sütötték meg. Említést érdemel a
mángorló
(a vasaló elődje), amely Jókai hagyatékából származik. Őrizzük egy
fogságból hazatért személy faragott tálacskáját, amibe
maroknyi ételét kapta a
kényszermunka idején.
A Rákos patak utolsó hídjának festménye is látható,
amit az 1970-es években, a patak betonteknőbe terelésekor bontottak
le.
Textíliáink gyűjteményét a hímzett ruhák alkotják. Ez a Rákos-patak, a
Szilas-patak és a Zagyva folyó tájegységeinek
viseletébe öltöztetett babák
kiállítása. A polgári szoba íróasztalának különböző használati eszközei egy
évszázad felölelése.
Szintén mindennap használatos eszköz volt a citera és a
rokka. Megőriztük az Aba Novák család hagyatékából származó
szövőszéket is.
Továbbá gyűjteményünkben tudhatunk egy háborús Európatérkép-karikatúrát, amely
Angliában jelent meg
1914-ben. Ez igazán ritkaság számba megy!
|